Fölgömb történet
Felfújható és hordozható földgömb 1832-ből
Galasi Zsuzsanna írása
A Magyar Országos Levéltár különleges kincse az a felfújható és hordozható földgömb, amelynek gyártása az 1830-as évek elejének kérészéletű próbálkozása volt. Ritkaságnak tekinthető, hogy az eredeti dobozban a mellékletek is megmaradtak.
A Cella-féle földgömb | Pocock földgömbje |
A Cella-féle földgömb A földgömb Julius Ludwig Grimm (1806–1834) munkája. Átmérője körülbelül 112 cm. Iskolai szemléltető eszközként – felfújt állapotban – és házi használatra, szelvényekre hajtogatva ajánlják a készítők. Anyaga vászonra dolgozott nyomtatott, színezett papír, papírkarton.
Az angol Nemzeti Tengerészeti Múzeum (Greenwich, London) 400 földgömböt őriz. Gyűjteményében található George Pocock 1830-ban, Bristolban és Philipp Cella 1831-ben, Münchenben készült felfújható földgömbje is. Az Ausztrál Nemzeti Könyvtár szintén a magáénak tudhat egy Philipp Cella-földgömböt. Digitális változatát az interneten is hozzáférhetővé tették.
Mind Phillip Cella, mind pedig a Levéltárban lévő földgömb modelljéül George Pocock glóbusza szolgált. Pocock (1774–1843) bentlakásos iskolát működtetett fiatal úriemberek számára Bristolban, és feltalálóként is tevékenykedett. Hosszasan kísérletezett a sárkányok emelőerejének hasznosításával. Először kislánya emelkedett 82 méter magasba egy 9 méter hosszú sárkánnyal 1825-ben. Pocock sárkányok vontatta, nyitott kocsit is készített, amelynek rekordsebessége elérte a 32 kilométer/?oacute;rát, és egy alkalommal 182 kilométert tett meg egyhuzamban. A felfújható földgömbön kívül egy éggömböt is alkotott, amelynek belsejében a tanulók a csillagokat figyelhették meg.
A Levéltárban lévő földgömb alkotója, Julius Ludwig Grimm a térképészeti ismereteit Heinrich Berghausnál és Carl Ritternél sajátította el, és mindkettejük számára készített térképeket. 1832-ben Stecher Wilhelm Scharrerrel megalapította saját kiadóját. Még ugyanabban az évben adta ki egyetlen földgömbjét, amelynek egy példánya a berlini Állami Könyvtárban is megtalálható. Grimm újítása egy fújóberendezés volt, amelyet a tároló doboz aljához rögzítettek. A mellékelt magyarázó szövegben Grimm ugyanis megjegyzi, hogy Pocock nem alkalmazott fújóberendezést a földgömbhöz, így azt nem lehetett tökéletesen felfújni. A gömbön a déli sarknál egy fából készült szelepet helyeztek el, és ezt lehet a harmonikaszerű „pumpába” illeszteni. A mintegy 25 felemelés és lenyomás során a földgömb megtelik levegővel. A faszelep csak átengedi, de nem hagyja visszaáramolni a levegőt. Felfújás után a földgömböt, amely így rögzítve volt, benne lehetett hagyni a dobozban, illetve a kerek szelep a gömb talpául is szolgálhatott. Ha kiemelték a dobozból, lehetőség volt arra is, hogy felfüggesszék. Ezen felül szelvényekre hajtogatva is használhatták.
A glóbuszhoz mellékelt „Erläuterungen”, azaz a magyarázatok színvonala egy tudományos értekezés színvonalával ér fel mind a földrajz, mind a térképészet, illetve annak története területén. Különlegessége, hogy megmaradt az a speciális mérőszalag, amelynek segítségével meg lehetett állapítani a hosszúsági és szélességi fokokat, hogy az egyes földrajzi helyek milyen távolságra vannak egymástól, melyik időzónába esnek, valamint az adott területen mikor kel és nyugszik a nap.
A földgömbök magyarországi használatával kapcsolatban Apafi Mihálynak egy 1681-ből való feljegyzését ismerjük, amely szerint 50 arannyal jutalmazta a korábban nyugati egyetemeken tanult Szilágyi Tönkő Márton tanárt, aki Debrecenben ég- és földgömböt mutatott be. Szablik István (1746–1816) piarista tanár 1784-ben készítette el glóbuszát, amely talán az első itthon készült földgömb volt. (A feltalálót híressé az ugyanabban az évben Pesten feleresztett léghajója tette.) Ma is látható a debreceni kollégium múzeumában egy 1791-ből származó, 100 cm kerületű, fából és papírból készült kéziratos gömb.
A 18. század közepétől a földrajz a magyar iskolák tananyagának is szerves része volt. A földgömb a tanítás fontos szemléltető eszköze, de magyar nyelvű nyomtatott földgömböt sokáig nem lehetett kapni. Nagy Károly (1799–1875), a reformkor rendkívül sokoldalú tudósa 1833-ban nyújtott be tervezetet az Akadémiának egy magyar nyelvű földgömbre vonatkozóan. A feliratok és a nevek fordítását a Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) jeles tagjai: Bajza József, Bugát Pál és Vörösmarty Mihály végezték. Az „Első magyar földteke” 1840-ben jelent meg Bécsben. Ez és az ugyanabban az évben nyomtatott éggömb Batthyány Kázmér adományából – több mint tízezer ezüstforint – készülhetett el. A gömböket azonban nem forgalmazták. A tulajdonjogot és a kinyomtatott föld- és éggömbök szétosztását Batthyány az Akadémiára bízta, így jutottak el a földrajzot magyar nyelven tanító iskolákba.
Kogutowicz Manó (1851–1908) 1890-ben, Budapesten megalapította a Magyar Földrajzi Intézetet, az első magyar térképkiadó vállalkozást. A térképek és az atlaszok mellett 1897-ben ők adták ki az első Magyarországon gyártott földgömböt.
Visszatérve a földgömbre, amely levéltárunkban a P 648 jelzet alatt a Szüllő család anyagában található, megállapíthatjuk, hogy akár saját épülésére, akár gyermeke oktatásához vette meg a tulajdonos ezt a példányt, csak külföldön gyártottat vásárolhatott, és nem juthatott hozzá magyar nyelvű glóbuszhoz.
(Forrás: https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/felfujhato_es_hordozhato_foldgomb_1832bol.html)
A felfújható földgömb mai változata megrendelhető az alábbi hivatkozásokra kattintva: Felfújható földgömb
Az első földgömb
Egy nürnbergi posztókereskedő fia Martin Behaim, szülei kapacitálása ellenére nem az apja mesterségét választotta, hanem inkább a változatos tengerész életet. Ezt a választását matematikai ismeretek elsajátításával tetézte, majd mikorra tapasztalt tengerész lett sok-sok hajózás után, II. János portugál király szolgálatába állt. Rövidesen ő lett a portugál birodalom legfőbb tengerész tisztje, s mivel a király nagyon meg volt vele elégedve, lovaggá ütötte és nemesi rangra emelte. Egy idő múltával honvágya támadt tehetséges tengerészünknek, és hazatért szülővárosába meglátogatni rokonait.
Mint ahogy a messziről jött emberek általában, ő is sokat mesélt, és a derék nürnbergi polgárok szájtátva hallgatták történeteit, hiszen végre egy olyan embertől hallottak valóságos élményeket, aki saját maga is beutazta földgolyó egyharmadát. Természetesen abban az időben a nürnbergiek nagy része álmában sem gondolta hogy a Föld kerek, mondhatni gömbölyű. Ennek bizonyításául megkérték a derék Martint, hogy számukra mintegy emlékül rajzolja le mindazt amit világjárása során látott és tapasztalt.
Behaim beleegyezett, és elkészíttetett egy kb. fél méter átmérőjű fagolyót, amit beborított pergamennel. Innen már csak egy lépés volt, hogy arra felrajzoljon mindent amit látott, hallott, és ezeket a rajzokat feliratokkal látta el. Egy idő után a sok fekete és vörös tintával megrajzolt és felírt, aránytalanul elhelyezett ismert és ismeretlen hely hihetetlenné vált az ismerősei számára, és kezdtek kiábrándulni a történeteiből. Néhol egy-egy szigetvilágra óriásokat rajzolt, máshol pedig a földgömbön nagy szemű emberek jelentek meg. Igyekezett földgömbjén - amit ő földalmának nevezett - megjeleníteni az államformát is, így a földgömbre államformák, címerek, zászlók és trónuson ülő királyok is kerültek.
Valóságtartalmát persze az utókor ugyanúgy vitatja, mint ahogy ismerősei tették, de azt elvenni már nem lehet a derék tengerésztől, hogy ő készítette az első földgömböt melyről írásos emlékeink maradtak.
(Forrás: http://www.latvany-terkep.hu/magyar/oldalak/legelso_foldgomb_meseje/)
Globe History
The ancient Greeks never gave credence to "flat earth" theories. They knew the world was spherical and made the first globes to depict their understanding of it. A Greek named Crates is credited with making the first globe in about 150 B.C. Our ancient ancestors were quick to adapt the principle of the globe to mapping the skies. The Romans made a celestial globe called the Farnese globe in 25 A.D. Because they used local marble for this feat, the globe survives today.
German geographer Martin Behaim made the earliest terrestrial globe that has survived. Behaim's accomplishment was timely; he made his globe in 1492, and Christopher Columbus was almost certainly aware of it and strengthened by it in his conviction to sail West to find the Orient. Today's globes would not be the same without the Flemish geographer Gerhard Kremer who is better known by the Latin form of his name, Gerardus Mercator. Mercator lived from 1512-1594 and was also a cartographer, mathematician, astronomer, and engraver. He is best known for having developed the type of map, now called a Mercator projection, in which all the meridians and longitudinal lines are parallel and the lines of latitude intersect these at right angles and are also parallel to each other. The Mercator projection simplified map reading; for instance, a navigator can plot a ship's course between any two points in a straight line and follow that course without changing compass direction. Mercator also widely influenced all other aspects of mapmaking; the world atlas is also his invention. He made Louvain, Belgium, the center of the world of cartography and scientific instruments; and, there, he and Myrica Frisius constructed terrestrial and celestial globes in 1535-1537.